A héten a hideg idő beköszöntével többnyire krumplis ételeket készítettem. Bogi az iskolában ebédel, úgyhogy többnyire a vacsora volt családi étkezés.
Hétfő: Hétvégéről maradt halászlé, bundás halak, krumplipüré, úgyhogy nem kellett főznöm. Csak egy rántottát sütöttem erőspaprikával és paradicsommal
Kedd: két tepsi töki pompost sütöttem. Kellemes volt a sütő melege a hűvösben. A tésztához a vasárnapi maradék krumplipürét áttörtem krumplinyomón és mikróban megmelegítettem, 77 dkg lett. ehhez adtam 55 dkg lisztet, vegyesen finom és réteslisztet, 1 csapott fehér kanál sót, 1 csomag instant élesztőt és 2 púpos evőkanál tejfölt. Kidagasztottam, megkelesztettem és kétfelé osztottam a tésztát, amit kiolajozott tepsibe nyújtottam és pár perc alatt elősütöttem 200 fokon légkeverésen. Majd megkentem tejföllel, és megszórtam durvára reszelt sajttal. Másfelet megzórtam szeletelt hagymával fél tésztát hagyma nélkül hagytam, mert Bogi nem szereti a hagymát. Az egyik pomposra szalonna szeletkék és szeletelt sonka került, a másikra a szalonnán és sonkán kívül kolbász karikák. Persze semmiből nem használtam sokat, csak épp annyit hogy megízesítse a tésztát. 200 fokon és légkeverésen addig sütöttem a két tepsit egyszer megcserélve, míg szép pirosra sültek. Isteni volt mindkét tepsi pompos, nagyon jól kiérződött a tésztából a krumpli íze. Az utolsó falatig elfogyott.
![]() |
| A tejfölös alapot és a sajtot elfelejtettem ráírni |
Szerda: Kicsit megfáztam, jól esett egy kis forró leves, ezért egy káposztás zöldséglevest főztem ebédre eperszalag tésztával. Csak annyit,, ami nekem elég volt, mert a többiek nem szeretik.
Uzsonnára, mire Bogival hazaértünk az iskolából tejberizst főztem. Bogi instant kakaóval és fahéjjal ette, én málnalekvárral.
Vacsorára bableves készült a fiúknak, jó tartalmas, sonka főző levében, főtt sonka kockákkal. A sonkalevet és a sonkát a fagyasztóból vettem ki. Nagy sikere volt a levesnek.
Csütörtök: Ebédre babérleveles tojáslevest főztem és karika krumplit sütöttem.
Vacsorára a családnak boros tokányt készítettem csirke felsőcombokból tésztával. Annyit változtattam a szokásos recepten, hogy a hagyma után egy hámozott nyers paradicsomot és diónyi paradicsom sűrítményt is adtam az ételhez.
Péntek: Ebédre újra forró levest kívántam, most egy csípős csirke smack levesre esett a választásom. Második fogásnak egy újabb adag sültkrumplit sütöttem
Mást nem főztem, mert volt még borsos tokány tésztával. Aki nem kért, választhatott a hűtőből hideget vacsorára.
Szombat: Senkinek nem volt jöbb ötlete, ezért egy egyszerű paprikás krumpli készült nokedlivel és füstölt kolbásszal. Káposzta saláta volt mellé.
Vasárnap: 12 db két ízületes csirkeszárnyból és 6 db alsócombból főztem finom levest sok zöldséggel, eperszalag tésztával. Az összes húst kiszedtem, bepaníroztam és pici olajjal megkenve sütőben 200 fokon és légkeverésen szép pirosra sütöttem. Készült még csirkemell filéből sima rántott hús is olajban sütve, a maradék tojásból sok reszelt sajttal Bogi kedvence, sajtpuffancs. Sültkrumplival és párolt rizs körettel tálaltam. A gyerekek majonézt is ettek hozzá.
![]() |
| az eheti képem szombaton készült. |

















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése